Téged is vár Szántódpuszta!
Hallottál már Szántódpuszta Idegenforgalmi és Kulturális Központjáról, ami Balatonföldvár és Szántód között található? Ha még nem, akkor nézd meg a közeljövőben miért lesz érdemes
Izgalmas történelmi kitekintés – Szántódpuszta múltja…
A Szántódpusztai Majorság története a török hódoltságig nyúlik vissza. Ez idő alatt Szántód területe elnéptelenedett, helyét pedig egy puszta váltotta fel. Újjáépítése kezdetben Grassó Vilibald tihanyi apát nevéhez fűződik, aki földműveseket telepített be, újraindítva ezzel a helyi mezőgazdaságot. Ezt követően hoztak létre a területen uradalmi majorságot, amely a mai napig eredeti állapotában őrzi a kor képét.
… és jelene:
2023-ban megújult állapotban, de a kor jellegzetességeit megőrizve vár vissza a Szántódpusztai Élő Major, ahol betekintést nyerhetsz a 19. századi majorsági életbe, a mezőgazdasági és állattartási tevékenységek rejtelmeibe.
Ezzel úgy érezhetjük, mintha a múltba csöppentünk volna vissza és részesei lennénk az akkori hétköznapoknak, ünnepeknek. A helyszín lehetőséget biztosít, hogy az állattartáson túl betekintést nyerj a korabeli mesterségek mozzanataiba is, mint a bognár vagy a kovács.
Számos érdekes kiállítás segít elképzelni a múltbeli életet Szántódpusztán, amelyek a Majorság megújult épületeiben kaptak helyet. Többek között látogatható, megtekinthető:
- Kiállítások (Kiskastély, Magtár, Lóistálló, volt Akvárium épülete, szabadtéri tablók a Góré mellett és a Majorság területén
- Múzeumpedagógiai foglalkoztató a Kiskastélyban, tematikus játszótér, teázókert, mezítlábas park
- Látogatóbarát kereskedelmi helyek (Ménescsárda büfé, Öregcsárda, mint kávézó
- Piactér – népi mesterségek vásártere (Ménescsárda)
- Rendezvényhelyszín (Pajta, Lovaspálya)
- Látványműhelyek (kovács, bognár műhelyek)
Egy kis érdekesség a végére…
Az uradalom legrégebbi épülete a cselédház, a birtokon szolgáló cselédek és családjaik egykori lakhelye. Ezek az egyszerű épületek rendszerint sárból verve készültek. Az 1740-es évektől a cselédház a helyi kertésznek és családjának adott otthont. A mellette elhelyezkedő egykori urasági lakóház, mai nevén kiskastély, méreteivel és adottságaival is kiemelkedett a puszta egyéb épületei közül, többek között innen is ered jelenkori elnevezése.
A korábbi ménescsárda, melynek helyét mára a mesterségek vásártere, valamint büfé váltotta fel, először vendéglátóhely, majd cselédlakások funkcióját látta el. A jelenlegi újítással a helyi kistermelők saját készítésű termékeit is megismerhetjük, valamint vásárolhatunk is belőlük egyet-egyet.
A Majorságban olyan látnivalókkal is készülünk, amelyek a legkisebbek figyelmét is leköthetik. A mai póniistállóban állatsimogatóval, a karámban pedig különböző gyógynövényt tartalmazó fűszerkerttel, egy érdekes mezítlábas parkkal és persze a kihagyhatatlan tematikus játszótérrel vár mindenkit a megújult Szántódpusztai Majorság.
Az 1500-as években létrejött uradalmi birtok pályázatnak köszönhetően hamarosan kívül-belül megújulva